Tájékoztatjuk a Tisztelt Felhasználóinkat, hogy Oroszlányon, a Dózsa György út elején – a körforgalom és a Népek barátsága út közötti szakaszon-, a csatornahálózaton történt csőtörés és ebből adódó dugulás miatt félpályás útlezárás van érvényben. Az érintett szakaszon 70 m csatornacső cseréje szükséges 4,5 m mélységben. A kivitelezés megkezdődött, de addig is a szennyvíz átemelését a sérült szakaszon napi 24 órában biztosítják kollégáink.
A munkálatok várhatóan két hétig tartanak.
Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük!
Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy az előzetesen megküldött értesítésünkben feltüntetett 2021.01.15 – 01.22 és 2021.01.25-02.01. közötti leolvasási időpontban technikai okok miatt a lakossági felhasználók esetében
Dunaharaszti – Alsó-Duna sor, Duna köz, Duna sétány, Felső-Duna utca, Haraszty Ferenc u., Kós Károly u., Liszt Ferenc u., Némedi út, Toldi Miklós u. Andrássy Gyula u., Kölcsey Ferenc u., Széchenyi István u., Szent István u.- területén a vízmérők leolvasása elmarad.
A mérőállás bejelentése Társaságunk alábbi elérhetőségein lehetséges:
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel - a személyes ügyfélfogadás irodáinkban továbbra is kizárólag előzetes időpontfoglalás esetén lehetséges.
Időpontfoglalás az alábbi elérhetőségeken történhet:
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy ivóvíz-közhálózaton végzett hibaelhárítási munkálatok miatt a mai napon, december 15-én 15 óráig a vízszolgáltatás szünetel Dorogon, a Jókai utcában.
Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük!
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 2020. november 16-tól, hétfőtől - a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel - a személyes ügyfélfogadás irodáinkban csak előzetes időpontfoglalás esetén lehetséges.
Időpontfoglalás az alábbi elérhetőségeken történhet:
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a Tatabányai Központi Ügyfélszolgálati Iroda (2800 Tatabánya, Táncsics M. út) nyitvatartási ideje az alábbiak szerint módosul:
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy Esztergom kertváros településen, az előzetesen kiértesített 2020.11. 13. és 14-re tervezett felhasználási helyek szolgáltató általi leolvasása technikai okok miatt elmarad.
Mérőállás bejelentés hiányában, illetve a határidő után beérkezett mérőállás közlés esetén, a számlázott mennyiséget, az előző 365 nap fogyasztásának átlagos mennyisége alapján állapítjuk meg.
Lehetőséget biztosítunk a vízmérőállás bejelentésére az alábbi elérhetőségeken:
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy jelenleg az online fizetés technikai okok miatt nem működik. A hiba elhárítása folyamatban.
Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk!
Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy az előzetesen megküldött értesítésünkben feltüntetett leolvasási időpontokban technikai okok miatt a vízmérők leolvasása elmarad az alábbi helyszíneken:
Piliscsév – lakossági felhasználók - vízmérők leolvasási időszaka 2020.10.30-11.13.
Kesztölc – lakossági felhasználók - vízmérők leolvasási időszaka 2020.11.13-11.20.
Tokodaltáró – lakossági felhasználók - vízmérők leolvasási időszaka 2020.11.30-12.07.
Lábatlan – (Rákóczi u., Piszkei ltp. –családi házas övezet, Damjanich u., Bem u., Gyűrűs u., Hunyadi u., Vasút u., Balassi u. Szőlőhegy u., Szabadság u.) - lakossági felhasználók – vízmérők leolvasási időszaka 2020.10.30-11.06.
Esztergom – (Kertváros) közületi felhasználók – vízmérők leolvasási időszaka 2020.11.04-11.11.
Esztergom- (Kolozsvári u., Kinizsi u., Lőtér u., Mikes u., Tábor u., Kőrösi u., Kenyérmező u., Méhesvölgyi u., Féja u., Nyitrai u., Párkányi u., Pozsonyi u., Hét vezér u.) lakossági felhasználók - vízmérők leolvasási időszaka 2020.11.04-11.11.
Bajna – (Vértes u., Táncsics u., Új u., Úttörő u., Petőfi u., Gróf Móricz u., Kökény u., Vásártér, Óvoda u., Vörösmarty u. Őrhegy u.) - lakossági felhasználók - vízmérők leolvasási időszaka 2020. 11.06-11.13.
A mérőállás bejelentését a Társaságunk alábbi elérhetőségein tehetik meg:
Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy ivóvíz-közhálózaton végzett hibaelhárítási munkálatok miatt a mai napon, október 30-án 14 óráig a vízszolgáltatás szünetel Dunaharasztiban a következő utcákban: Pázmány Péter utca, Tóköz utca, Tavasz utca.
Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük!